2017 legjobban várt magyar megjelenései

2017. január 05. - ClarkNova

Végigpörgettünk pár képregényes oldalt, hogy megtudjuk, milyen hazai megjelenések várhatók idén. Habár a lista egyelőre meglehetősen sovány, és reméljük, sokkal több, izgalmas magyar kiadványtól fognak roskadozni a könyvesboltok és az újságárusok polcai, azért megpróbáltunk összeválogatni néhányat a tervezett megjelenések közül, amik izgatják a fantáziánkat.

201701.jpg

  1. Budapest Angyala

Futaki Attila nevével először pár évvel ezelőtt, a Spirál című képregény kapcsán találkoztunk, aminek gyönyörűen kidolgozott, jéghideg képi világával szinte azonnal sikerült belopnia magát a szívünkbe. Habár a történelmi képregények világa valahogy távol áll tőlünk, a Budapest Angyalának megjelenése elé mégis várakozással tekintünk, hiszen a The New York Times bestseller listájára is felkerült The Lightning Thief című képregénynek köszönhetően külföldön is méltán ismert Futaki stílusa igazi unikumnak számít a magyar képregényes életben.

  1. Outcast 3.

Robert Kirkman és Paul Azaceta közös sorozatáról, az Outcast-ról, valamint annak magyar kiadásáról épp pár nappal ezelőtt közöltünk egy rövid írást, melyben nagyjából mindent kifejtettünk, amit a kiadványról tudni érdemes. Ennek tükrében nem is lehet kérdéses, hogy itt a szerkesztőségben már tűkön ülve várjuk, hogy a szociofób Kyle Barnes (nem Cliff Barnes távoli unokatestvére) még több démonok által megszállt gyermeket felpofozzon.

  1. The Creech

the_creech_by_greg_capullo_by_jayc79-d5otqgd.pngBreitenbaumer László nem szarral gurigázik! Gyermekkorunk egyik kedvenc sorozatát, a Spawn-t egyetlen emberként vállára vevő, és ismét a magyar újságárusok polcaira juttató úriember ahelyett, hogy a babérjain ülne, úgy döntött, az Ivadék kalandjai mellett egy másik, szintén az Image kiadásában megjelent sorozatot, a The Creech-et is felkarolja, és elintézi annak megjelenését kis hazánkban. Emellett persze a Spawn-t is aktívan tolja tovább, a legsötétebb szuperhős évi hat számmal jelen lesz az újságosstandokon, májusban jön egy különszáma, és márciusban folytatódik kötetes megjelenése is. A Creech projekttel kapcsolatban bővebb információval egyelőre nem rendelkezünk, azonban izgatottan várjuk, mikor kerül Greg Capullo több száz halott magzatból összefércelt szörnyszülöttje a magyar újságosok polcaira, ugyanis első ránézésre elég jó matériának ígérkezik. Egyszóval Breitenbaumer László nem szarral gurigázik! Riszpekt!

  1. Nyugat+Zombik

A zombi-rákfene kirobbanása és az olyan furcsa crossover könyvek, mint a Büszkeség és Balítélet meg a Zombik radioaktív szele hazánkat sem kerülhette el az elmúlt években, és egy fiatal alkotó fejében (talán részben ennek hatására is) megszületett a zseniális ötlet: mi lenne, ha a foszladozó hullák támadását ötvözné a magyar szellemi élet egykori Mekkájával, a Nyugat folyóirattal, valamint annak szerkesztőségével? Csepella Olivérnek az ötlet megvalósítására indított közösségi kampányból sikerült annyit összekalapoznia, hogy egy évig mást se kelljen csinálnia, mint elkészítenie irodalmi „zombiesploitation” gyöngyszemét, ami valljuk be, nagyon jó dolog, hiszen alapvetően remek ötletnek tartjuk azt, hogy Karinthy szétveri egy reanimált tetem fejét egy szívlapáttal. Egy ideje azonban nem hallottunk a projekt felől, és már épp keresztet vetettünk volna rá, mikor napvilágot látott a csodálatos hír: idén év elején nagy valószínűséggel kezünkbe vehetjük az élőhalottakat revolverrel ritkító Ady és társai történetét elregélő füzetet. Már nagyon várjuk!

nyugatzombik_4.png

  1. Blacksad 2.

2016 egyik legjobb meglepetése számunkra egyértelműen a kétezres évek elején megjelent spanyol/francia macskás noir képregény-sorozat, a Blacksad magyar nyelvű kiadása volt. A Pesti Kiadó jóvoltából szép, nagyalakú kötetben piacra dobott történet első része, az Árnyak Között igazi hardboiled detektívsztori, gyönyörű illusztrációkkal és egyszerű, ámde izgalmas történetvezetéssel. (Na meg persze macskákkal, ami már önmagában is sokat dob az élvezeti faktoron.) A képregény igényes kivitelezése mellet kifejezetten szimpatikusnak találtuk a magyar kiadásban azt is, hogy december hónapban a kiadótól, valamint a Trillian képregényboltban kedvezményes áron, mindössze 3500 forintért juthattunk hozzá a normál kiadáshoz, ami nem kevés kedvezmény, tekintve hogy könyvesboltban már rögtön megjelenés után teljes áron, 4990 forintért futott a könyv. Minden hazai gyűjtőnek, noir-rajongónak, valamint macskafanatikusnak csak ajánlani tudjuk a kiadványt, és tűkön ülve várjuk, hogy tavasszal folytatódjon a tökös fekete kandúr sztorija, akivel biztosak vagyunk benne, hogy Philip Marlowe is simán kezet rázna, ha tehetné.

A bejegyzés trackback címe:

https://kep-regeny.blog.hu/api/trackback/id/tr6712094613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The G.O.D. 2017.01.05. 19:41:57

A Blacksad 2 biztos vétel!

ClarkNova 2017.01.06. 20:02:41

@-Szűcs Gyula-: Biztosak vagyunk benne, hogy amint az elsőt sikerül kipörgetni, nagyon várni fogjuk a folytatást:)