Ajánló: Szűcs-Budai – Café Postnuclear (2015)

2017. január 31. - ClarkNova

Tuningolt Trabantok, villanó keblek, ETA kazi és porban fetrengő Kockásfülű Nyúl. Magyar Mad Max a poszt-kádári nukleáris sivatag kellős közepén. Bemutatjuk a Totalcar 15. születésnapja alkalmából megjelent apokalipszis-exploitation kötetet, a Café Postnucleart.

postnuc01.jpg

2015, ​Magyarország.
A harmadik világháború lángförgetege évtizedekkel korábban kipusztította az emberiség háromnegyedét. Az atomhatalmak civilizációja egy barbár korszakba süllyedt vissza, ahol ma már csak az erődítményként újraépített városok jelentenek biztonságot a radioaktív sivatagokban kóborló mutánsoktól, motoros fosztogatóktól és delejes hatalmú szektavezérektől. Az országút harcosainak kőkemény világában sokszor egy babkonzerv, egy kanna benzin és egy pohár víz is többet ér, mint az emberi élet.  Itt csak kétféle ember létezik: a vesztes, aki elpusztul, és keresztként végzi egy kocsi oldalán, és a győztes, aki a harc végén bevési az újabb győzelem jelét a rozsdás kasztniba.

-olvasható Szűcs Gyula (író) és Budai Dénes (író-rajzoló) közös, 2015-ben napvilágot látott képregény-kötetének hátlapján a hangzatos fülszöveg, ami egyszerre ígér minőségi szórakozást az autók, a motorok, valamint a poszt-apokaliptikus sci-fik szerelmeseinek. Ebből persze már erősen sejthető, hogy történet közönségét főként George Miller 1979-ben világhódító útjára indított akciósorozata, a Mad Max rajongóinak csoportja felé pozicionálja. A kötet borítója a tuningolt Skoda mellett a kőkemény pózban feszítő Orion pólós főhőssel nyilván csak ráerősít arra, hogy itt valóban egy vérbeli poszt-apokaliptikus zsánertörténetről van szó, magyar köntösbe bugyolálva.

A sztori sokak számára már ismerős lehet, a Postnuclear kockáival ugyanis, -ha nem is ilyen formában, mint most, de- pár éve már találkozhattak az olvasók a Random online képregény-magazin hasábjain.  Az alkotók 2015-ben átdolgozva, némileg újraírva és újrarajzolva, az Index.hu autós rovata, a Totalcar 15. születésnapja apropóján jelentették meg a sztori első epizódját egy 74 oldalas, kemény fedelű album formájában.

Külcsín vs. belbecs

Először beszéljünk talán a kötet azon részéről, melyről könnyebb határozott véleményt formálni: a kiadvány megjelenéséről és a történet illusztrációinak minőségéről. Mivel, ahogyan már említettem is, nagy alakú, keménykötésű képregényről van szó, így szinte egyértelmű, hogy egy szépen kivitelezett, igényes kiadványt tarthat a kezében a post02.jpgrozsdás verdákra és sivatagi autós üldözésekre éhes olvasóközönség. A szép, fényes papírra nyomott rajzok a legtöbb esetben nagyon tetszetősek, ráadásul a színvilág is nagyon szépen el lett találva, a rajzok a sztori elejétől a végéig képesek kiválóan megteremteni a történet poros, benzingőzös atmoszféráját.

Budai Dénes kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett a poszt-szocialista blokkra jellemző autók, Trabantok, Ladák, Moszkvicsok tuningolt változatainak ábrázolásába, és leginkább ebben rejlik a kötet erőssége. Alapvetően a karakterekkel sem lenne probléma, azt leszámítva, hogy néhány esetben a múlthét folyamán kielemzett Világvégi Mesék első történetéhez, a Paneldzsungelhez hasonlóan néha itt is kissé furcsa, élettelen a szereplők arcjátékának ábrázolása, valamint a női szereplők megjelenítése bizonyos esetekben talán túlzottan is elnagyoltra sikeredett (itt többek közt a statikus, parókaszerű hajra gondolok). Ezeket az apróságokat leszámítva azonban a Postnuclear véleményem szerint egy nagyon szépen, dinamikusan illusztrált kötet, Budai munkája dicséretes és figyelemre méltó teljesítménynek számít hazai viszonylatban.

Magáról a képregény történetéről, a párbeszédek minőségéről, illetve a karakterek kidolgozottságáról egy fokkal talán már nehezebb ilyen könnyen véleményt alkotnunk. Mivel –mint ahogyan azt korábban  említettem– kifejezetten egy hazai környezetbe helyezett zsánertörténetről beszélünk, így már az elején sejthetjük, hogy nem feltétlenül kell túlzottan egyedi, világmegváltó cselekményre számítanunk. A Café Postnuclear alapötlete a Mad Max filmekből és azok kópiáiból ismert poszt-apokaliptikus világ magyar környezetbe történő átültetése, se több, se kevesebb. A sztori kissé egysíkú, és párbeszédek néhol túlzottan is felületesek, macsóskodó közhelyekbe, filmes sablonokba kapaszkodnak. Nagy kár, mert egy kicsivel több fantáziával talán sokkal több is lehetett volna ez a történet, mint egy adott műfajba kényelmesen illeszkedő, erős közepes sztori, amit a szerzők által szinte minden egyes kockában elszórt popkulturális utalások próbálnak az átlag fölé emelni.

post03.jpg

A kötet jelenlegi hiányosságait azonban szeretném pusztán annak a ténynek betudni, hogy a Café Postnuclear csupán egy sorozat felvezető kötete, így ebből fakadóan nem beszélhetünk még igazán komolyabb, szövevényes történetről. A sztori az első pár oldalon ugyan még pörög, azonban utána kissé leül, és lassabb mederben evickél tovább, egészen az epizód végéig. Nagyon bízom azonban abban, hogy a következő részben beindul a cselekmény, és többet tudhatunk meg a szereplők háttértörténetéről, a rejtélyes karakterek mivoltáról. A szereplők ugyanis egyelőre kissé felületesek, személyiségük szinte kizárólag műfaj által felkínált sztereotípiákból táplálkozik. Nyilván bizonyos szinten ez is volt a cél a megalkotásuk során, hiszen még egyszer hangsúlyozom, egyfajta poszt-apokaliptikus exploitation-ről, zsánertörténetről beszélünk, azonban a főhős szájából elhangzó, macsó kijelentéseket néha még ennek tudatában is túlzottan erőltetettnek és izzadtságszagúnak éreztem. Ettől függetlenül azonban van potenciál a képregényben, és kíváncsian várom, mi fog kisülni belőle, amennyiben valóban lesz folytatása

Kiszáradt Balaton, ETA kazi, és sorsára hagyott Kockásfülű Nyúl

Ha már a sztori során feltűnő, rengeteg popkulturális utalásról szót ejtettem a fentebbiekben, érdemes megemlítenem azt is, hogy kifejezetten szórakoztató időtöltés lehet a háttérben feltűnő, rejtett gegek levadászása és számolgatása a panelek olvasgatása közben. Nekem személy szerint nagyon tetszett például, hogy a korabeli autók felturbózott változatai, valamint a porban fetrengve sorsára hagyott Kockásfülű Nyúl mellett olyan, kevésbé kézenfekvő dolgok is megjelentek a kockákon, mint az ETA zenekar kultikus, ’82-es demókazettájának egy másolt példánya, valamint az azon szereplő, Szűcs Judith művésznőt robotpéniszekkel összeboronáló dalára  (amelynek, csak érdességképp megjegyezném, az egyik szövegírója az a Szócska Miklós volt, aki 2010 és 2014 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára volt) történő utalás.

dsc_0228.JPG

Ezt a számolgatós mókát azonban kissé megöli számomra a kötet végén található, Kalauz a Kádár-korszakhoz címre keresztelt, masszív, öt oldalas lábjegyzet-gyűjtemény, amelyben az összes rejtett poént és célzást részletesen, szájbarágósan vesézik ki a készítők. Nyilván ez hasznos ismeretterjesztő forrásként is funkcionálhat a fiatalabb olvasók számára, valamint egy esetleges külföldi kiadás esetén is segítséget jelenthet abban, hogy a közönség megértse, tulajdonképpen miért is poszt-kádári, magyar történet a Café Postnuclear. Abban az esetben ugyanis, ha ezen utalások nagy részét eltávolítanánk a panelekről, nem feltétlenül lehetne megállapítani azt, hogy a sztori tulajdonképpen Magyarországon játszódik, hiszen a letarolt sivatagon és néhány kiégett siófoki szálloda betoncsontvázán kívül erre nem sok minden utalna.

Summa summarum

Ha összegeznem kellene az olvasottakat, talán úgy fogalmaznék, hogy a Café Postnuclear elsőre sokat próbál markolni, de mégis keveset fog. Nagyon tetszett az alap koncepció, és az illusztráció simán elviszi a hátán az egész kötetet, magát a történetet azonban így elsőre eléggé felületesnek, felejthetőnek éreztem. Kissé olybá tűnt, mintha a szerzők a könnyebb utat választották volna, és a kreatív munka helyett a tálcán kínált sablonokból építgették volna fel egyelőre nem túl biztos lábon álló, picikét egyszerű karaktereiket. Nyilvánvalóan egy ehhez hasonló exploitation történet esetében ezzel nincs probléma, azonban ahhoz, hogy a sztori kimagaslóan élvezetes lehessen, a töménytelen mennyiségű popkulturális utaláson és a poszt-apokaliptikus klisék egyébként ügyes használatán túl egy kicsivel több egyediség is elfért volna a kötet lapjain. Ettől függetlenül nagyon várom a folytatást, ugyanis ebből a számomra erős közepesnek mondható kezdésből simán kialakulhat még egy jóval karakteresebb, kiemelkedőbb történet is. Az alapok tulajdonképpen adottak, hiszen a két tehetséges alkotó mellett megvan minden, ami egy jó világégés utáni sci-fi történethez kellhet, pusztán a karakterekbe kellene valamicskével több életet, több egyéniséget lehelni, és máris kiválóan működhetne a Kádár utáni kiégett pusztaságot felpimpelt Skodáikkal és Ladáikkal szántó, acélszívű fenegyerekek igazán tökös története.

A kötethez az író, Szűcs Gyula jóvoltából sikerült hozzájutnunk, ezúton is köszönjük a felajánlását!

A kiadvány online IDE KATTINTVA vásárolható meg

D.G.

A bejegyzés trackback címe:

http://kep-regeny.blog.hu/api/trackback/id/tr2812172234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2017.03.10. 14:28:39

"ha ezen utalások nagy részét eltávolítanánk a panelekről, nem feltétlenül lehetne megállapítani azt, hogy a sztori tulajdonképpen Magyarországon játszódik, hiszen a letarolt sivatagon és néhány kiégett siófoki szálloda betoncsontvázán kívül erre nem sok minden utalna."

Pont ez volt a célja a képregénynek: tessék, Magyarország is van olyan ütős Mad Max-helyszín, mint Ausztrália vagy a Fallout Új-Kaliforniája. Ha a Skoda Feliciát kicserélnéd egy Ford Falconra vagy egy Highwayman-re, az őrült vízpapokat Immortan Joe kompániájára vagy a Hubologistákra, akkor ugyanígy tudna működni a VICO-filmes egyszerűségű ponyva sztori. Így viszont, hogy csupa retró magyar dolog is van a képregényben a kötelező Mad Max-toposzok mellett, a magyar acélszívnek a végeredmény még jobban bejöhet, mint a Mad Max vagy a Fallout világa. ;)