Ajánló: Világvégi Mesék (2016)

2017. január 24. - ClarkNova

Ha nem is akad még ki a Geiger-Müller számláló, azért meg kell vallani: erősen kileng! Bemutatjuk a Kaméleon Komix első poszt-apokaliptikus antológiáját, a három történetet felvonultató Világvégi Meséket.vil01.jpg

A Világvégi Mesék a Kaméleon Komix gondozásában megjelent első füzet, melynek szerkesztője az a Szűcs Gyula, akinek neve a poszt-apokaliptikus történetek rajongói számára már nagy valószínűséggel nem cseng ismeretlenül. Gyula, mint író, Budai Dénes rajzolóval közösen jegyzi ugyanis a Totalcar 15. születésnapja alkalmából kiadott, 2015-ös Café Postnuclear című kötetet, melyről a hét folyamán külön bejegyzés formájában szintén olvashattok egy értekezést tőlünk, itt az oldalon. Most azonban maradjuk a Világvégi Meséknél, amely a Postnuclear-hoz hasonlatosan szintén a lehetséges atomkatasztrófa bekövetkezte utáni disztópikus élet gondolatával játszó kiadvány, azonban nem pusztán egy egybefüggő történetet tartalmaz, hanem antológia formájában vonultat fel három sztorit olyan hazai szerzők és rajzolók alkotásaiból, akik nyilvánvalóan kivétel nélkül rajonganak a Mad Max filmek és a Fallout játékok világvégi hangulatáért.

Egy rendkívül esztétikus, 52 oldalas, nagyalakú papírkötéses füzetről beszélünk, ami formátumában leginkább a korábban már kivesézett Kittenbergerhez hasonlít. A kiadványt a szerkesztő előszava nyitja, majd azt három hosszabb-rövidebb történet követi. Ezek közül teljes, lezárt sztorinak csak a füzetet indító Paneldzsungelt (véletlenül sem összekeverendő a Betondzsungel alcímű Predator-történettel) nevezném, a korábban 2010-ben megjelent, Lencsilány című kiadványáról ismert Lakatos István képregénye afféle vicces, figyelemfelkeltő bevezető egy nagyobb, valószínűleg már megvalósítási fázisban lévő sorozathoz, a harmadik történet pedig nem más, mint egyfajta látványos marketing-adalékanyag az Antler Games által készített asztali társasjátékhoz, a Saltlands-hez.

Kelet-Európa, 1996 – a második csernobili katasztrófa után tíz évvel. A nagyvárosok elnéptelenedtek, a lakatlan épületek kitört ablakaikkal némán bámulnak az üres utcákra. Egy meggyötört házaspár ócska kisbuszával minél előbb szeretne kikeveredni a baljós paneldzsungelből. Ám a kihaltnak tűnő vasbeton óriások között még mindig számtalan veszély leselkedik az arra tévedőkre.

A füzetet indító Paneldzsungelt Wajzer „Chavez” Csaba író, és a Gombalovas nevű alkotópáros (Békefi Ákos és Békefi Tamás) jegyzik, a sztori pedig gyakorlatilag rögtön le is stipi-stopizza magának az 52 oldalas kiadvány cirka háromnegyedét. A történetet egy alternatív múltban, a nukleáris katasztrófa bekövetkezte utáni Magyarországon játszódik, főszereplője pedig Jenci és Lilla, a tűzön-vízen keresztül ment szerelmespár, akik rozsdás Barkas kisbuszukkal  a kiégett paneltömbök sűrűjét átszelő utakat róva egy nap rossz időben, rossz helyre tévednek. Mielőtt feleszmélnének, szinte a semmiből meg is jelennek a tuningolt járművel érkező, agresszív punkok, és kezdetét veszi a várva várt balhé. (Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de személy szerint sosem értettem, hogy egy atomkatasztrófa után miért érez minden rosszfiú késztetést arra, hogy rikító színekben pompázó kakastaréjt vágasson és szegecses bőrruhát öltve riogassa a nukleáris sivatagban menedéket kereső, védtelen túlélőket. Meg úgy egyáltalán: honnan a francból szerzik a hajfestéket a lila papagájfrizurához a világégés bekövetkezte után?) A sztori alapvetően a poszt-apokaliptikus akció-, valamint a nyolcvanas évekbeli horrorfilmek kliséinek kelléktárából építkező, drámai történet, ami főként az ember civilizálatlan környezet hiányában történő elállatiasodásáról szól. Kissé kiszámítható, azonban szórakoztató történet, az alkotók kifejezetten ügyesen rakták össze a világégés utáni időket feldolgozó filmekből és a gyomorforgató B-horror mozikból kölcsönvett, újrahasznosított és hazai környezetbe helyezett sablonokat.

vil02.jpg

Nem új keletű képregénnyel állunk azonban szemben, az olvasók egy része kissé másabb formában ugyan, de már találkozhatott a Chavez-Gombalovas alkotóbrigád munkájával. A sztori ugyanis eredetileg 2014-ben jelent meg digitális formában, és sokáig ingyenesen olvasható, valamint letölthető volt az internetről. Ismerve azonban napjaink fogyasztói szokásait, tudhatjuk, hogy az emberek nagy része nem kedveli a digitális kiadványokat (különösképpen jómagam sem), vagy épp nem feltétlenül becsüli meg azt, amit az alkotók fáradtságos munka eredményeképp rendkívül gáláns módon, ezüsttálcán tesznek elé. Így járt sajnos ezzel a Paneldzsungel alkotóbrigádja is, képregényükre ugyanis, annak ellenére, hogy bárki ingyen és bérmentve végigolvashatta az interneten, gyakorlatilag nem érkezett semmiféle kritikai visszacsatolás. A szerzők azonban úgy döntöttek, a passzív fogadtatás ellenére sem hagyják parlagon heverni történetüket, és az eredetileg fekete-fehér paneleket kiszínezve végre nyomtatásban is megjelentetik a képregényt. És milyen jól tették! Hiszen ha ez a sztori soha nem került volna printbe, nagy valószínűséggel az én figyelmemet is elkerülte volna, és végigolvasva a képregényt, azt kell mondanom, igazán kár lett volna érte. Ami kifejezetten tetszett ugyanis a sztorival kapcsolatban, az az, hogy tudatosan a létező sablonokkal dolgozik, éppen ezért nagyon is tisztában van azzal, hogy micsoda: egyszerű zsánertörténet, ami nem váltja meg a világot, de hála Istennek, nem is akarja. Megvan benne a kellő mennyiségű feszültség, a sztori nem lapos, és kifejezetten brutálisra sikeredett. Ezek mellett ráadásul nagyon szépek, jól eltaláltak a színek, a narancs, a barna, és a lila különböző árnyalatai remekül festik meg a világvégi paneldzsungel komor, elhagyatott, félelmetes atmoszféráját.

A rajzok minősége azonban változó, a karakterek kissé elnagyoltak, a mimikájuk pedig a történet bizonyos pontjain furcsán kifejezéstelennek és üresnek tűnik. Ellenben akadnak nagyon szépen kidolgozott kockák is, sőt, véleményem szerint ezek vannak többségben és végeredményben a rajzok és a színezés által teremtett hangulat nagyon is jól be tudja szippantani az olvasót. Külön kiemelném azt is, hogy ha valakinek mond valamit a Beware: Children at Play című, 1989-es, kultikus trash-horror klasszikus, és esetleg tetszett is neki az azt lezáró, brutálisan bizarr jelenet, akkor az egész biztosan imádni fogja a Paneldzsungel nem éppen léleksimogató, kíméletlen befejezését is. Egy olvasást mindenképp megér, pláne így, hogy végre nem a vibráló monitor előtt ülve kell végigpörgetnünk a sztorit, hanem szép, igényes print kiadásban lapozhatjuk végig.

A füzet második története Lakatos István kétoldalas villámsztorija, a Speed Limit. Lakatos története gyakorlatilag egy bevezető, afféle rövid, ámde frappáns és határozottan figyelemfelkeltő papíralapú pilot epizód egy vil03.jpgmegvalósítási fázisban járó történethez. Habár rendkívül kurta, és meglehetősen keveset deríthetünk ki a mindössze nyolc kockás történetből, nekem annak ellenére is nagyon tetszett, hogy egészen idáig kifejezetten ódzkodtam Lakatos munkáinak behatóbb tanulmányozásától, köszönhetően a Lencsilány kötet körül anno kialakult hype-nak, melynek kapcsán többen is a „magyar Tim Burton-ként” emlegették a szerzőt. Stílusa azonban ebben a kis humoros szösszenetben kifejezetten megkapó, a rajzok engem személy szerint kissé a hatvanas évek amerikai underground képregényeire emlékeztetettek, ez a párkockás geg kis túlzással annak idején akár a ZAP Comix hasábjain is megjelenhetett volna. Határozottan várom a történet folytatását, ami remélhetőleg nem fordul indokolatlan cukiskodásba és megmarad legalább annyira véresnek és humorosnak, mint amennyire ez a két oldalas kis villám-képregény. Ja, és azt azért hozzátenném, hogy ezt sztorit így első blikkre sokkal inkább az abszurd zombi-filmek rajongóinak ajánlanám, mintsem a Mad Max univerzum fanatikusainak.

A füzet harmadik anyagról meglehetősen nehéz beszélni, hiszen mind már említettem, itt sokkal inkább egy látványos reklámról van szó, mintsem önálló képregényként működő, autonóm történetről. A Felperzselt Só ugyanis afféle felvezető sztori, ami a nemrégiben piacra dobott, magyar tervezésű poszt-apokaliptikus társasjáték, a Saltlands prómóciós anyagaként készült. Ebből fakadóan a történetnek igazából se eleje se vége, és habár a rajzok nagyon szépen kidolgozottak, tetszetős, egyedi stílusban készültek (egyedül talán a tüzes jelenetekben találtam furcsának a lángok képi megjelenítését), ez valahogy számomra kevésnek bizonyult ahhoz, hogy különösebben le tudja kötni a figyelmemet. Pedig a füzetben szereplő három képregény közül kétség kívül ez az, ami a legközelebb áll a Mad Max világához, azonban nagy kár, hogy nem lett egy kicsit jobban kifejtve, tovább fokozva a sztori. A jövőben mindenesetre nagyon szívesen megnéznék valami hosszabb lélegzetvételű művet a Csátvák-Lossonczy párostól, ugyanis rövidsége ellenére a Felperzselt Só egy szépen kidolgozott, érdekes próbálkozás.

dsc_0174.jpg

Mindent összegezve a Kaméleon Komix első füzete abszolút hiánypótló kiadványnak tekinthető a hazai piacon. Kissé rövidre sikeredett ugyan, azonban így is rendkívül örömteli tény, hogy nekünk bizony már ilyen, ízig-vérig a világégés utáni alternatív jövőre/múltra/jelenre fókuszáló antológiánk is van, ami mellett, ha nem is akad még ki a Geiger-Müller számláló, de azért erősen kileng. Ha 1-2 rövidebb történet helyet kapott volna még benne, akkor egészen biztosan elégedetten csettintenék egyet, és azt mondanám: „Ez bizony nagyon fasza lett, srácok!” Jelenlegi állás szerint azonban úgy fogalmaznék, hogy tök jó, indulásképp ez egy nagyon is szépre sikeredett, igényes, figyelemfelkeltő kiadvány, de vannak még itt-ott hiányosságai. Az ötlet nagyon jó, a kivitelezés kiváló, csak talán lehetett volna 10-15 oldallal vaskosabb a kiadvány, habár tisztában vagyok persze azzal is, hogy ez igazából nem a kiadón múlott. Elsősorban ugyanis a magyar poszt-apokaliptikus képregény-szcéna hirtelen ugrásszerű növekedésére lenne szükség ahhoz, hogy egy nagyobb volumenű kiadvány születhessen a zsáneren belül tevékenykedő alkotók munkáiból, szóval mindenkit arra szeretnénk biztatni, hogy használja ki a műfaj kínálta lehetőségeket, gondolja újra a rendelkezésre álló sablonokat, aztán pedig gombafelhőre fel, induljon az alkotás!

A füzethez a szerkesztő, Szűcs Gyula jóvoltából sikerült hozzájutnunk, ezúton is köszönjük a felajánlását!

A kiadvány online IDE KATTINTVA vásárolható meg, friss infókról, éredekességekről pedig a KAMÉLEON KOMIX Facebook oldalán keresztül értesülhettek.

A bejegyzés trackback címe:

http://kep-regeny.blog.hu/api/trackback/id/tr1312150853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.