Ajánló: Szabó Levente – Irreverzibilis (2011)

2017. január 10. - ClarkNova

Verne Gyula találkozik H.P. Lovecraft-tal egy fantasztikus képújság fekete-fehér lapjain. Látványos, szemet gyönyörködtető érdekesség, amire jó azt mondani, hogy: lám, lám, nekünk bizony ilyenünk is akad!

irr01.jpg

Irreverezibilisnek azokat a folyamatokat nevezik a termodinamikában, amik csak az egyik irányban mehetnek végbe. (Más szóval, ha egy ilyen folyamatot filmre veszünk, és visszafelé játsszuk le, a látott folyamat nem létezhet a valóságban.) Például a víz elpárologhat egy napra kitett pohárból, a levegőben levő pára azonban soha nem fog összegyűlni a pohárban.

-olvasható a Wikipedia definíciója a fogalommal kapcsolatban, melyet Szabó Levente rendkívül titokzatos módon választott 2011-ben megjelent képregénye címeként. Hogy miért, az száz százalékosan nekünk sem tiszta, de tény, hogy ettől függetlenül az utóbbi évek egyik legszebben kidolgozott füzetét tarthatjuk kezünkben, ha sikerül megszereznünk az alig egy szempillantásnyi idő alatt átfutható Irreverzibilist.

Aki személyesen ismer, az tudja, hogy –habár a steampunk egyáltalán nem az én műfajom–, rajongok a XIX. század végének / XX. század elejének hangulatáért. A cilinderes-sétapálcás-pedáns arcszőrzetű urak világáért, akik szabadidejüket titkos kártyabarlangokban és a lóversenypályákon tengették, tömény szeszt szürcsölve, pipájukat tömködve múlatták idejüket. Éppen ezért is szolgált nagy örömömre, mikor kézbe vehettem Szabó Levente, 2011-ben megjelent füzetét, az Irreverzibilist, ami eredetileg a Galaktika magazin 2009-es, steampunk témájú képregény-pályázatára készült, ám csak két évvel később, a Képes Kiadó gondozásában látta meg a napvilágot, mint önálló kiadvány. Hogy miért? A pályázatra beérkezett alkotásokat a Galaktika kiadója eredetileg egy antológia formájában tervezte publikálni, ám Isten tudja milyen okokból kifolyólag, erre sajnos sosem került sor. Azt is mondhatnánk, hogy kár, azonban amint kézbe vesszük Szabó Levente képregényét, meg kell állapítanunk, hogy talán jobb is, hogy így alakult. Annak ellenére ugyanis, hogy az Irreverzibilis egy meglehetősen vékony, alig 28 oldalas, fekete-fehér füzetecske, a kiadónak sikerült belőle kihoznia az abszolút, elvárható maximumot.

A szép, fényes, vastag papírra nyomott kiadvány gyakorlatilag egy képzeletbeli, XIX. század végi újság imitációja, vagy ahogyan a borítón olvashatjuk: „fantasztikus képújság”. Ennek hatását erősítik a történetet több ponton megszakító, egész oldalas, fiktív hirdetések, melyek sosemvolt zeppelinjavító-műhelyt, kitalált használati02_2.jpg tárgyakat, és fiktív szolgáltatásokat reklámoznak (a szerző egy ilyen hirdetésbe rendkívül frappánsan még saját honlapjának címét is beépítette). Egyszóval kivitelezését tekintve a kiadvány véleményem szerint hibátlan, szebbre már talán nem is sikerülhetett volna egy ilyen rövid, vékony füzet. A nyomdai munka és a szerkesztés mellett természetesen ez főként a rajzoknak köszönhető, hiszen nem túlzok, ha azt merem mondani, hogy Szabó Levente illusztrációi egészen lenyűgözőek, a legapróbb részletekig kidolgozottak. Egyedül a szövegbuborékok hiánya lehet furcsa első blikkre, a narráció és a párbeszédek ugyanis mind külön, számukra fenntartott boxokban helyezkednek el az illusztrációk alatt/mellett/között, és egyfajta némafilm-hatással erősítenek rá a kiadvány XIX. század végi hangulatára.

Maga a történet igazi kalandregény-klisé, megfűszerezve némi fantasztikummal. A sarkkörről frissen visszatért tudós, Lord Craighton a Tudományos Akadémia előtt tart beszámolót nem mindennapi felfedezéséről, ami alapjaiban rengeti meg a tudományos élet egészen addig ismert dogmáit. A történet ezen pontján fiktív fizikai tételek és elméletek repkednek, majd maradnak lógva a levegőben, és sem a Heinmann-féle részecskeelméletről, sem a Steinberg-Rosenthal-féle egyenlőtlenségi tételről nem derül ki, mire is utalhatnak valójában, mi a szerepük a történet kibontakozásában. Nyilvánvalóan itt nem is azt várná az olvasó, hogy a szerző tudományosan kimunkált, szőrszál-hasogatóan pontos leírását adja ezeknek a légből kapott fizikai fogalmaknak, azonban ha valami támponttal szolgálna a ködös ideák eredetét illetően, már egy fokkal közelebb kerülnénk ahhoz, hogy a rövid történet önmagában is élvezhető legyen. Így azonban a kiadvány végigolvasása után nem marad más, csak kérdőjelek, és a keserédes impresszió: jó volt, szép volt, de hol a folytatás?

A sztori egyébként bizonyos szempontból a Verne-féle kalandregények esszenciája, de nagyon erősen idézi emellett H.P. Lovecraft Az Őrület Hegyei című novelláját is, azzal a különbséggel, hogy ebben a történetben a sarkvidéki kutatók a jéghegy gyomrában nem egy szunnyadó, ősi civilizáció nyomaira, hanem egy titokzatos, egészen idáig ismeretlen anyagra bukkannak, amelyről később kiderül, hogy gyakorlatilag a világ legértékesebb (és egyben legveszélyesebb) nyersanyaga lehet. A titokzatos matéria eredetére azonban sajnos a történet végére nem derül fény, csak úgy, mint arra sem, hogy a képregény egészen pontosan miért is kapta az egyébként rendkívül hangzatosan csengő Irreverzibilis címet. Persze két elméletünk is van a dologgal kapcsolatban: talán Craighton-féle felfedezés horderejére, talán az ismeretlen eredetű, ősi anyag megbolygatása által kiváltott hatásra utal vele a szerző.

Azt pedig csak külön érdekességként jegyezném meg, hogy a stempunk szál teljesen mellékes a történetben, azokat a szövegeket és illusztrációkat leszámítva ugyanis, amelyek a cselekményt felszabdaló ál-hirdetésekben jelennek meg, egyedül néhány kósza zeppelin, és pár, a múlt századbéli környezettől elütő tárgy utal arra, hogy a sztori egy alternatív, elképzelt technológiai vívmányokon alapuló korban játszódna.

Az apró hibákat és hiányosságokat egyáltalán nem a szerzőnek, sokkal inkább a Galaktika magazin pályázatának rónám fel. Ahogyan én érzékeltem, Szabó az anyagot egyfajta érdekességnek, kísérleti történetnek szánta, amely egy antológiában tökéletesen megállta volna a helyét ilyen formában, azonban, mint önálló kiadvány, még annak ellenére is kevés, hogy a kivitelezése semmiféle kívánnivalót nem hagy maga után. Az ember talán éppen ebből kifolyólag is várná a folytatást azután, hogy végigpörgette a rendkívül sovány, huszonnyolc oldalas füzetkét. Teljes mértékben érthető azonban, hogy a szerző nem szerette volna parlagon hevertetni a művét, hiszen, mint említettem, vizuális kivitelezés szempontjából az Irreverzibilis abszolút kiemelkedő teljesítmény, és a maga módján a története is képes arra, hogy kellő mód felcsigázza az ember érdeklődését. Csak hát, nagy kár, hogy ennyiben maradt az egész. Számomra az Irreverzibilis ugyanis egy rendkívül érdekes kiadvány, amit annak ellenére is jól esik forgatni, hogy a története amilyen gyorsan beindulna, olyan gyorsan véget is ér egy huszárvágással.  Sajnálom, hogy nem lett folytatása, ugyanis sorozatként kifejezetten erős és érdekes sztori is kerekedhetett volna a két professzor vérre menő tudományos vitájából és az idegen anyag eredetének bemutatásából, így azonban, mint már említettem, az Irreverzibilis nem több, mint rendkívül látványos, szemet gyönyörködtető érdekesség, amire jó azt mondani, hogy: lám, lám, nekünk bizony ilyenünk is akad!

D.G.

A bejegyzés trackback címe:

http://kep-regeny.blog.hu/api/trackback/id/tr8012114153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.